Drivers4Earth
和Drivers4Earth一起旅行 Drivers4Earth是全球首个网上旅友搜索体统,它致力于尽量减少上路的汽车。我们的目标不仅仅是为您找到一个可以搭载您的顺风车,同样也为您寻找可以与您一起旅行的驾驶司机,以此来减少上路的汽车。无论是市内的旅行,还是跨国旅行,我们都会为您寻找在几乎相同的时间内以几乎相同路线行驶的车主。只要一点行动,您就可以为减少二氧化碳的排放作出巨大贡献。你知道吗,燃烧一公升的汽油会向空气中排放2.34公斤的二氧化碳!
登录 或 注册
电子邮箱: 密码: 登录
忘记密码
Beta
A szálló por veszélyei
2010. 十二月 1, 星期三
A szálló por veszélyei A szálló pornak nevezzük azt a levegőben lebegő anyagot, ami 10 mikronnál kisebb átmérőjű ( PM 10 – particulate matter 10). Összehasonlításként az emberi hajszál átmérője 70 mikrométer. A PM 10-es porszemek hetekig a levegőben keringhetnek (ezért szálló por), míg az ennél nagyobb részecskék pár óra alatt leülepednek (sima por).
A részecskék azért veszélyesek, mert megkötik a káros molekulákat, így belélegezve jelentős bajt okozhatnak szervezetünknek. Gyulladások vagy rosszindulatú daganatok alakulhatnak ki.
A 10 mikronnál nagyobb részecskéket meg tudja szűrni a légző rendszerünk. Megakadnak az orr nyálkahártyáján vagy kiköhögjük, kitüsszögjük őket. Ezzel szemben a kisebb részecskék nem akadnak fenn az emberi légszűrőn, eljutnak a tüdő léghólyagjaiba. Ennél is veszélyesebbek a 100 nanométernél kisebb részecskék (100 nanométer = 0,1 mikrométer), melyek az érrendszerbe is bekerülhetnek a hörgőkön keresztül érszűkületet okozva, ami szívproblémákat idézhet elő. A sejthártyákon keresztül az agyba is vándorolhatnak, ami növeli az esélyét az Alzheimer-kór kialakulásának. A szennyezett területen senkinek sem ajánlott a hosszas tartózkodás. Asztmásoknak, szívproblémákkal, illetve légzőszervi betegséggel élőknek, az időseknek és kisgyermekeknek kiemelt kockázatot jelent.

A részecskeszűrő nélküli dízel motoros autók felelősek többnyire a 100 nanométeres részecsketartományért.  A kibocsátott koromszemcséken rengeteg rákkeltő anyag megtapad, amit belélegzünk. A részecskeszűrős motor legalább 100.000 Ft-tal drágább, ezért általában az olcsóbbat árulják, és veszik. A benzines motor nyolcad annyi PM10 részecskét juttat a levegőbe, mint a vele egy kategóriába eső dízeles. A korszerűtlen buszok és teherautók viszont negyvenszer annyit. Tehát csak akkor környezetkímélő közlekedés a buszozás, ha legalább negyvenen utaznak rajtunk kívül. És még ez a számítás se helyes, hiszen negyven autó közül biztosan van olyan, amelyikben többen utaznak.

Viszont az autó légszűrője megszűri a levegőt, mivel a motornak árt a belé kerülő por. Az olajcserével együtt általában a légszűrőt is kicserélik, miután pórusai eldugultak a levegőből kiszűrt szálló porral. Így tehát egy részecskeszűrővel rendelkező dízel autó, vagy egy alacsony PM10-kibocsátású benzines akár jó hatással is lehet a környezetre, hiszen megtisztítják a levegőt a szálló portól.  

Nagyon fontos lenne, hogy végre odafigyeljünk, milyen autót vásárolunk. Inkább szánjunk rá több pénzt, ha megtehetjük, mert később a betegségek kúrálására költhetjük a sokszorosát. Egy jól kiválasztott autó keveset fogyaszt, ezáltal az üzemanyag elégetésével kevesebb szén-dioxidot termel, és közben csökkenteni tudja a szálló port a levegőben. A kisebb fogyasztással hosszútávon megspórolhatjuk azt a többletköltséget, amit a jobb autó vásárlására kifizettünk.

Tiszteljük meg embertársainkat, élőlénytársainkat és magunkat azzal, hogy a levegő tisztaságára törekszünk. Mutassunk példát!
评论前请先登录 (0 评论) 评论 发送
评论:
数据 注册用户: 86 乘客声明: 6 司机声明: 61 减少CO2: 0.3447 t

广告

yingkevarnai.eu
Budapest Szmogtérképe Budapest szmogtérképe
externit.hu
CNHogyan is működik az oldal? A weboldal intelligens szoftvere kikeresi a környezettudatosan gondolkodó felhasználók közül azokat , akik térben és időben hasonló útvonalakon mozognak. separator CNMiért érdemes regisztrálni? Ha regisztrálsz, elmentheted szokásos útvonalaidat, így gyorsabban, egyszerűbben tudsz társat keresni. Értesítést kaphatsz arról, ha valaki ugyanolyan szokások szerint utazik. separator 提交 简报

2010 DRIVERS4EARTH保留全部权利
跳到页顶